Indítványozták a letartóztatását annak a férfinak, aki halálra vert egy embert egy budapesti szórakozóhelyen

A Fővárosi Főügyészség élet elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt indítványozta annak a 28 éves férfinak a letartóztatását, aki két ütéssel végzett egy másik férfival egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Vádat emeltek két külföldi férfi ellen, akik kocsival törtek be egy luxusmárka budapesti üzletébe

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és börtönbüntetést, valamint kiutasítást indítványoz két külföldi férfi ellen, akik részt vettek egy luxusmárka üzletébe való betörésben - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.

A Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik a gyermekekről pornográf felvételeket terjesztő gimnazista ügye

A Fővárosi Ítélőtáblán, fellebbviteli eljárásban folytatódik a gyermekekről pornográf felvételeket terjesztő gimnazista fiú ügye - közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Vádat emeltek egy kábítószerdíler ellen, akit az FBI segítségével fogtak el

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és fegyház- illetve pénzbüntetés kiszabását, valamint vagyonelkobzást indítványozott egy kábítószert áruló férfira, akit az amerikai hatóságokkal együttműködve fogtak el magyar nyomozók.

Vádat emeltek egy maláj férfival szemben, aki 19 kilogramm marihuánát csempészett

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és fegyházbüntetést indítványoz egy 34 éves maláj férfival szemben, aki Magyarországon keresztül próbált meg Németországba csempészni 19 kilogramm marihuánát.

Vádat emeltek két férfi ellen milliárdos pénzmosás miatt

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és végrehajtandó börtönbüntetést indítványoz két férfival szemben, akik egy pénzmosó hálózatot szolgáltak ki Magyarországon, és egy hónap alatt több mint egymilliárd forintot moshattak tisztára.

Elkábította, majd kirabolta alkalmi ismerősét egy nő, vádat emeltek ellene

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy budapesti nő ellen, aki elkábította alkalmi partnerét, majd több százezer forintot emelt le áldozata bankszámlájáról.

Vádat emeltek a férfi ellen, aki konténerbe rejtett kokaintömböket akart megszerezni

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és fegyházbüntetést indítványoz egy 35 éves férfival szemben, aki banánszállító konténerbe rejtett kokaintömböket akart megszerezni.

Óvópedagógust vádoltak meg óvodások molesztásával

Óvodai alkalmazott ellen emeltek vádat két óvodás sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények miatt - tudatta a Fővárosi Főügyészség közleményben az MTI-vel pénteken.

Az ügyészség indítványozta a lúgos orvos áldozatát zaklató férfi letartóztatását

Emberölés előkészületének gyanúja miatt a Fővárosi Főügyészség indítványozta a "lúgos orvos" áldozatát zaklató férfi letartóztatását - közölte a vádhatóság csütörtökön az MTI-vel.

Vádat emeltek egy józsefvárosi dílerrel szemben

A Fővárosi Főügyészség jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat egy józsefvárosi dílerrel szemben.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki hamis ajánlásokkal indult az országgyűlési választásokon

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és - tárgyalás mellőzésével - pénzbüntetés kiszabását indítványozza egy negyvenes éveiben járó férfi ellen, aki a 2022-es országgyűlési választáson úgy indult jelöltként, hogy ehhez hamis ajánlásokat használt fel.